Fülszöveg

"Tudom jól, hogy már réges-régen el kellet volna mondanom a fiamnak, de sosem volt bennem annyi erő és eltökéltség, hogy elmondjam neki az igazságot. Nem kellett volna annyira kiakadnom, amikor megjelent az éjjel a farkas... de nem tehetek róla.
Azt hittem, hogy már régen elfelejtettem, de úgy tűnik,a mai napig kísért a múltam.
Uram istenem mégis, hogy mondjam el neki? Belekezdeni sem tudok ebbe a szörnyűségbe!
Vajon, mit tenne most a helyemben? Mit kellene most tennem?
Nem tudom.
De egy biztos: ránk talált. Látott.
A gondolataimból a bejárati ajtó nyílása rántott vissza a valóságba.
-Markus?"

2016. szeptember 16., péntek

Ötödik fejezet


Rosa

Az iskolában ülök az első emeleten, a folyosó ki van hallva senki nincs már szinte a suliban, csak a főzőklubosak, na, meg én.
A lámpák nem égnek, síri csend van és szürke homály borítja a folyosókat. S én itt ülök a végén, a fal melletti padon, és a klubteremből kiszűrődő fényben rajzolok. 
Egy erdei ösvényt, apró virágokkal szegélyezve, a talaj állatlábnyomokkal fedve. Az ösvény mentén különböző bokrokat, egy szarvas, két kisebb barna nyúl, egy tölgyfa, amelynek az egyik ágán egy madárfészek benne fiókákkal, és ami sosem hiányozhat a rajzomról: egy farkas. Melynek vörös szemei az ösvény végéből, a farkasveremből merednek felém.
-Szia! Mit rajzolsz? – kérdezte Markus, leülve mellém.
-Szia. – köszöntem és felé fordítottam a tömbömet. S elkerekedtek a szemei. – Mi az?
-Te most komolyan,… hogy tudsz ilyen sötétben rajzolni?
-Nincs is sötét, csak homály. Meg már amúgy is hozzászoktam ehhez, általában éjszaka rajzolok…
-Értem... Egyébként nagyon szép s engem emlékeztet egy helyre, fent a hegyen.
-Szoktál az erdőben járkálni? - kérdeztem meglepetten, hisz az erdő a falu lakói számára tiltott hely.
-Aha. Ha gondolod egyszer elmehetünk együtt is. – mondta s mélyen a szemembe nézve rám mosolygott, azzal a csodálatos mosolyával.
-Hú, annak nagyon örülnék. – mondtam felvillanyozva, hiszen mindig is kóborolni akartam az erdőben
Miután Emma végzett a klubjával, meglepve konstatálta hogy társaságom van.
-Ó tényleg, Emma ő itt… - kezdtem, de Emma sikeresen belém fojtotta a szót.
-Elég. – emelte fel a mutató ujját – Tudom ki ő, Markus Kurtz. – mondta feldobott hangon. – Most komolyan, ti honnan ismeritek egymást? 
-Háát... – kezdtem.
-Az valójában úgy volt, hogy… - folytatta Markus.
-Hogy… ugye nem arra céloztok, hogy már ősidők óta ismeritek egymást és ti valójában jártok? – tátotta el a száját döbbenetében. Nos, Emmáról tudni kell, hogy általában túlbonyolít mindent… De csak általában... Mondjuk.
-Valójában két hete ismerjük egymást. És nem járunk. – mondta Markus nevetve.
-Két hete??? – bámult ránk elképedve. – És nekem miért is nem szóltatok? Na, Rosa miért nem mondtad el nekem?

Jó, rendben megértettem talán el kellett volna mondanom Emmának. Legalább is ez lett volna a legnormálisabb, ugye? De nem éreztem fontosnak azt, hogy tudjon róla, hiszen nem nagydolog ez. Ő is csak egy srác, akivel az utóbbi időben többet voltam na, nem mintha eddig bárkivel ennyi időt töltöttem volna el eddig. Kivéve persze Emmát.
A suliból kiérve elbúcsúztunk Emmától,majd hazamentünk, mert Markus felajánlotta, hogy segít kitakarítani a vendégek után. 
Amikor beléptünk az ajtón anyu egy kicsit meglepetten nézett rám, mert oké, eddig még nem fordult elő, hogy egy sráccal toppantam be. Kivéve persze a szomszéd srácot még hároméves koromból, na, de az már régen volt és amúgy is már rég elköltöztek és a szomszédunkban most egy idős dilinyós néni lakik.
De hol is jártam? Ja igen, hogy még nem történt olyan, hogy egy olyan sráccal állítottam be aki..aki olyan lett volna, mint... Markus. Egy olyan sráccal, aki magas, a vállai szélesek, karjai izmosak, a mellkasa olyan domború, mint a völgyeket körülölő dombok… A szemei akár az eső áztatta levelek, az ujjai olyan hosszúak akár egy elegáns zongoristáé és az ajkai… azok..azok… azokra nem tudok mit mondani.
Felmentünk az emeletre és nekikezdtünk a takarításnak. Az egész emelet, csak ránk várt, mivel éppen ma reggel hagyták el a vendégek a szobákat és csodálatos módon holnap délig nem is lesz új család lakója az egyik szobának. Tehát a szobák, felosztottuk a teendőket. Amíg én letörölgettem a polcokat és a konyhát, addig Markus áthúzta az ágyneműt és bevetette az ágyakat. S amíg ő porszívózott én haladtam sorba szobákon, ahol már járt és feltöröltem sorban a padlót. Egészen hamar végeztünk!
Amikor egyedül kell takarítanom mindig legalább egy fél napig elvagyok. De most alig telt el néhány óra!
Amikor végeztünk lementünk a konyhába, amíg készítettünk egy-egy forró csokit. Ezután pedig felmentünk a szobámba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése