Markus
Egy keserves vonyítás ébresztett fel, melyet egy kétségbeesett sikoly követett. Anyu...
Azonnal kipattant a szemem és átfutottam az anyu szobájába, aki az ablak fele fordulva állt mereven..
Az alakban két vörös szemet pillantottam meg. Tudtam, hogy ő az.
-Ez nem lehet igaz! Ránk talált, most már mindennek vége. Végünk van. Végünk van Markus!!
-Anya nyugodj meg, nincs semmi baj! - indultam el felé, de tekintetem még mindig a farkas figyelte, aki hirtelen eltűnt az ablakból.
-De igen. Nagy bajban vagyunk Markus, nagyon nagy bajban!
-Nem nincs semmi baj anya, nyugodj meg!
-De igen, ő maga a fenevad... ő egy démon.
-Nem anya nincs igazad,ő csak egy farkas, érted?? Nincs semmi baj! - Fogalmam sincs, hogy mi üthetett anyuba, de mintha nem lenne önmaga. Szörnyen megijedt, amikor megjelent az ablakban a farkas...
Néha úgy érzem, túlságosan is komolyan veszi a legendát..
És ekkor kaparászást hallottunk a bejárati ajtó felől...
Anyu felé fordultam, aki már reszketett a félelemtől. S lassacskán és is megijedtem, de nem attól, hogy itt ólálkodik a farkas, hanem attól, hogy mi van, ha figyelmeztetni akar minket? Mi van ha történt valami Rosaval?
Rosa
A bőröm égett, nem tudtam tovább tétlenül álldogálni..
-Kimegyek! - mondtam anyunak, majd mielőtt maradásra késztetett volna kirohantam a házból.
Nem vettem, vettem fel pulóvert, és cipőt sem húztam. Túlságosan is aggódtam ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzak.
A farkas már várt rám.
Az erdő ma este egészen hangos volt. Léptek dobogtak a talajon. Denevérek köröztek a fák között és rikoltozásukkal tarkítotték az éjszakai csendet.
Nem figyeltem,hogy merre megyek csak a farkas lépteit követtem. Már régen a hátunk mögött hagytuk a házunkat, amikor egy fehér foltot pillantottam meg a távolban. A folt egy lány volt, rohant a fenyvesek között, egészen be a legmélyébe. Nem tudtam pontosan, de éreztem, hogy ez ő. Muszáj, hogy ő legyen az.
Minden egyes sejtem égett, utol kellett érnem, nem engedhetem, hogy eltűnjön a szemeim elől. Hirtelen jött erővel vágtam neki a fenyveseknek, lassan lehagytam a farkast, és, mintha szárnyaltam volna, haladtam a fehér ruhás lány felé.
Elkiáltottam magamat, mert féltem, hogy mégis szem elől tévesztem:
-Roosa!! - kiáltottam. Nem fordult, meg de láttam, hogy egy pillanatra megdermedt.
-Roosa! - kiáltottam el magam újra. Ezuttal sem fordult hátra.
Viszont már elég közel voltam ahhoz, hogy megragadjam a kezét. - Állj meg!Rosa Állj meg!
Nem válaszolt, felém sem fordította a fejét, de legalább már nem futott előlem. Ott állt előttem,a ruhája cafatokban tapadt nedves bőréhez, haja pedig csapzottan hullott arcába. A karjai véresek voltak, ujjai sebesek, lábai pedig sárosak. Elég ramatyul nézett ki. Mintha nem is Rosa állna előttem.
Még mindig nem fordult felém, a földet bámulta... Majd,a farkas sétált oda mellém, és felnézett énrám. Szemeiből aggodalom sugárzott, majd odalépett Rosa elé, és orrával megpökte a térdét. Melytől a lány megremegett. Még egyszer megbökte a lányt. Mire Rosa csaknem összeesett.
Lassan, de végül felemelte a fejét, és végül szemeibe nézhettem.
-Jól vagy? - kérdeztem aggódva.
Nem válaszolt.
Szemei üvegesek voltak.
Nem volt magánál...
A farkas beleharapott a nadrágomba, és gyengéden meghúzta azt.
Nem kellettek szavak ahhoz, hogy értsem: kövessem.
Ránézek Rosára aki még mindig öveges szemekkel néz engemet, majd felkapom az ölembe és úgy követem a farkast. Lassan haladunk már nem sietünk sehova. A farkas, egy ösvényre vezet minket, majd azon haladunk tovább.
Lenézek Rosára, aki már lehunyta a szemeit és úgy aludt karjaimban.
Gyönyörű volt.
Megviselt, de gyönyörű.
Az ösvény egy régi kis kunyhóhoz vezetett. Hasonlított a mi házunkhoz, csak ez sokkal régebbi volt és.. rozoga. Az ajtaja előtt, megállt a farkas és újra a nadrágomba harapva jelzett: menjünk be!
Óvatosan nyitottam be a házikóba.. a falakon karomnyomok éktelenkedtek, mintha menekültek volna innen. Félelmetesen nézett ki.
A farkasra néztem, aki még mindig ott állt a házikó előtt, várta, hogy bemenjek. Így hát bementem.
Az ajtó mögött találtam egy ágyat, leraktam rá Rosat. Majd körülnéztem. Az ajtó másik oldalán volt egy kis kályha és úgy tűnt még mindig működik. S mivel nagyon hideg volt, arra gondoltam, hogy begyújthatnák. Kimentem és körülnéztem.
A farkas még mindig ott állt a kunyhó előtt. Nem tudtam, hogy mit csinálhatnék, azért amit végül is velünk tett.
Végül leguggoltam elé, és a szemeibe néztem, újra úgy éreztem, mintha azt a vénséges öregembert látnám a szemeibe.
-Köszönöm. - mondtam majd a homlokomat odanyomtam az övéhez. Lehunyta a szemeit, majd elemeltem a fejét az enyémtől, majd lassan elsétált.
Miután találtam tűzifát visszamentem a kunyhóba. Rosa még mindig aludt. Biztos nagyon fázhat, hiszen teljesen átázott.
Az ágy mellett egy íróasztal állt, mely az ablak előtt helyezkedett el. Az asztalon poros könyvek feküdtek egy poros gyertya és rajzok.... rengeteg rajz. Mintha Rosa szobájában ennék....
Végül találtam a rajzok alatt egy régi gyufásdobozt, amivel meggyújthatta a kályhába bekészített fát.
Bereteszeltem az ajtót, és a lyukakat is betömködtem törölközőszerű ronggyal amint az egyik szekrényben találtam, egy nagyobb takaró mellett. Majd miután már elég meleg lett a kunyhóba és a szél sem süvített be a lyukakon. Befeküdtem Rosa mellé, betakartam a takaróval. Majd átöleltem, s lassacskán és is lehunytam a szemeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése