Markus
A hajnali nap sugara már besütött az ablakomon amikor felriadtam az álmomból. A homlokom verejtékben úszott. Akárcsak kiskoromban, amikor rémálmok gyötörtek... de ezt mégsem nevezhetném rémálomnak.
Az erdőben futottam az éjszaka kellős közepén, de nem emberbőrben. Hófehér bundám volt, agyaraim, és az a fekete farkas üldözött, amit már olyan sokszor láttam. Az erdőben a Rosas esetkor, majd a verandánkon....
Tegnap amikor a verandánk elé értem már ott várt rám. Attól a perctől amitől észrevettem, a szememet belemélyesztettem az övébe, úgy közeledtem a verandánk felé, úgy léptem mellé. S ekkor ő a hátsó lábaira állt, s a mellső lábait a vállaimra tette, így a fejünk egy magasságba került. Alig volt köztünk pár centiméter.
Belenéztem az aranybarna szemeibe - mintha Roza szemeibe néztem volna.- és egy pillanatra olyan érzés ölelt körbe, mintha egy ember állna velem szembe.
Egy férfi.
Az arcát ráncok borították, egy idős férfi. A testtartása mégis határozottságról árulkodott és a szemeiben ott égett a tűz, az elszántság.
Majd a fejét, az enyémhez nyomta, így a homlokunk összeért. Lehunytam a szememet és egy kép villant fel előttem. Egy kép, majd még egy és még egy. Mintha egy filmet láttam volna.
Azon az ösvényen haladtam, - farkasbőrben - amelyiken először találkoztunk. A bokornál nem kanyarodtunk le, hanem átgázoltunk rajta, ami után egy vékonyabb ösvény kanyargott, be az erdő mélyére... De a képek itt eltűntek. A farkas elemelte a fejét, az enyémről és négykézláb ereszkedett.
Egyszerűen lesétált a verandánkról, majd az erdő fele vette az irányt...
Nem tudtam másra gondolni, mint, hogy üzenni akar nekem valamit. De minden annyira különös.
Amióta megismertem Rosat.. mintha az életem kifordult volna önmagából.
Az éjszaka nagy részét igazából nem alvással, hanem töprengéssel töltöttem. Sorra vettem mindent, ami azóta történt, hogy Rosaval összefutottam a parkban. Attól a pillanattól kezdődött el minden.
Kimentem a konyhába, de próbáltam minél halkabban tenni ezt, mert anyu még alszik, hiszen alig van még öt óra. Levettem a polcról egy kerekded csészét, majd a feltettem forrni egy kanna vizet.
A bögre egyszerű volt, teljesen fekete, akár az éjszaka, akár Rosa haja, éj fekete.
A fiókból kivettem egy kis szűrőt, amibe tettem néhány szárított mentát. Majd amikor felforrt a víz leöntöttem vele. A teába még raktam pár citrom szeletett, s kimentem vele a verandánkra.
Az időn már jócskán meglátszott a tél közeledte. A köd körülölelt mindent. Olyan látvány tárult elém, mintha a felhők között járnék. Eszembe jutott, hogy a libegőről, még szebb lehet a kilátás, amit mindenképpen meg akartam nézni. Bementem a házba és felkaptam egy vastagabb pulóvert. Még mielőtt elindultam volna a libegőhöz, a teámat beleöntöttem egy kisebb termoszba, és hagytam egy üzenetet, anyunak, a mellé a csésze tea mellé, amit neki készítettem.
A lapon mindössze ennyi állt:
Rosa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése